Négy Évszak Vendégház-Apartman
A Mecsek nyugati lábánál, gyönyörű termézeti környezetben található vendágházunk, Pécstől mindössze 7 km-re. Az év minden szakában élvezhető. A falu központjában, csendes, nagy, zárt udvarú, 1914-ben épült " módos gazdaház", ahol gyerek, felnőtt egyaránt megtalálja a kedvére való kikapcsolódást.
Szolgáltatások
Lovaglási lehetőség (terepen gyakorlott lovasok számára), játszóház, fedett kültéri terasz, grillező, szalonnázó és bográcsozó.
Felszerelt konya, ingyenes Internet hozzáférés, saját terasz, rádió Tv a nappaliban, zárt parkoló, családbarát, üdülési csekk elfogadás.
Környék látnivalói
A Mecsek déli lankáján a meredek Jakab-hegy tövében fekszik Kővágószőlős. A település fölé emelkedő, közel 600 m-es Jakab-hegy 1978-tól védett. Kővágószőlősről megközelíthető érdekes természeti képződmények közé tartozik a Zsongorkő-kilátó, ahonnan káprázatos panoráma jutalmazza a túrázó kitartásást és a Remete barlang, melynek természetes üregét később szerény igényű remeték tágították tovább. Babás szerkövei mellett említést érdemel a Jubileumi kereszt. Izgalmas látnivalót kínál a máig fennmaradt bronzkori földvár és a halomsírok, valamint a pálos rend XIII.századi Szent Jakab temploma és kolostorának romjai.
A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!
Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!
Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!
Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:
Saját Honlap Ingyen
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
1. Józsa "Solverus" István ---> SOLVERUS VILÁGA
► Gyermekkoromtól sokat hallottam tanáraimtól, nem ebben a világban élek. Észrevették... és tévedtek is egyben, hisz' mindannyian ebben az egy valóságban élünk, ha nem is mind ebből a világból származunk... mert létezik egy másik világ: a Lélek világa.
solverusvilaga.hupont.hu
2. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
barnusszive.hupont.hu
3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fnafgameonlinefree.hupont.hu
4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
nicoparker.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
saredert.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
irisparker.hupont.hu
7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
drillanthology.hupont.hu
8. Welcome to the official website of the |HEAD| clan
► The |HEAD| clan was founded in 2015 by HEADSHOTMAN with the goal of bringing skilled and friendly players together. Over the years, the clan has welcomed many members and taken part in countless battles. The clan was previously known as |D4RK|
headclan.hupont.hu
9. Balogh Endre Spirituális tanácsadó
► Tértisztítás, Radiesztézia, paranormális jelenségek megoldása
baloghendre.hupont.hu
10. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
blablahblahblah.hupont.hu
11. RicoTex Használtruha Nagyker
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ricotex.hupont.hu
12. Geometry Dash
► There’s a special kind of excitement that comes from a well-timed jump in a rhythm-like game. Your character moves forward, the level pulls you along, and then—right when you think you’ve got it—everything snaps into place. For many players, that mom
geometrydash-pc.hupont.hu
13. Szélvédő javítás Szegeden 70 625 5655
► Szélvédőjavító Szegeden nemcsak a szegedieknek, állapotfelmérés esetleg csere ,lámpa polírozás + uv elleni bevonat
kavicsosszelvedo.hupont.hu
14. 5 letter words
► One thing players enjoy about 5 letter words is the balance between simplicity and powerful search functionality. The interface remains easy to navigate while still offering enough flexibility to handle advanced vocabulary challenges efficiently.
letterwords.hupont.hu
15. Szélvédő javítás szegeden +36/70-6255-655
► Szélvédő javítás 0 Ft-tól a Napfény Parkban és környezetében hétvégén is segítek , ha öszinte segítséget és tanácsot szeretnél az 0ft , 17 év tapasztalat
szelvedojavito-szeged.hupont.hu
16. Heardle Online
► Heardle turns music into a puzzle—guess the song from quick audio snippets before your six chances run out.
heardleonline.hupont.hu
17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
serverorbit.hupont.hu